Törley Kata és lánya, Törley-Havas Sára először álltak együtt a nyilvánosság elé március 15-én a Szabadságmeneten, hogy az elmúlt 10 év tüntetései alapján mutassák be, miért kell kiállnunk magunkért és egymásért.

A bezárás határán állt a Dr. Ámbédkar Iskola – a Tanítanék segítségével megmenekültek!

Januárban a miskolci Dr. Ámbédkar Iskolának komoly nehézségei adódtak a rezsiárak megemelkedése miatt. Annyira, hogy az is felmerült, hogy be kell zárniuk az iskolát, mert nem fogják tudni kifizetni a számlákat. 

A Tanítanék Mozgalom, hogy ezt megakadályozzuk, árverést indított azokra a pólókra, amikkel az év elején bementünk egy parlamenti ülésre! A pólókra 800 ezer forintnyi felajánlás érkezett, amit a támogatóinknak köszönhetően 1 millió forintra ki tudtunk egészíteni! 

Pilz Olivér, a Tanítanék egyik alapítója meglátogatta Orsós Jánost, a Dr. Ámbédkar igazgatóját, hogy beszélgessenek az iskola jelenlegi helyzetéről, és hogy mekkora segítséget jelentett nekik támogatásunk.

A Dr. Ámbédkar iskola kiemelkedő munkát végez a roma, nehéz körülmények között élő diákok felzárkóztatásában, nem állhatott le tevékenységük! 

Hálásak vagyunk a támogatóinknak, amiért ilyen fontos ügyben tudtunk segítséget nyújtani, hiszen a diákok nagyon nehezen behozható lemaradást szenvedtek volna el, ha be kellett volna zárniuk az iskolát, sokan valószínűleg be sem fejezték volna tanulmányaikat. 

Az oktatás közös ügy! 

Amennyiben támogatnád a Dr. Ámbédkar Iskolát, adód egyházi 1%-át nekik is felajánlhatod! Technikai számuk: 2453.

Négy és fél órás, lelkileg is kimerítő tárgyalás után adott interjút Törökné Pethő Erzsébet, aki egyike azoknak a tanároknak, akiket ősszel, polgári engedetlenségben való részvétel miatt rúgtak ki. 

Hogyan lehet három gyereket felnevelni tanári fizetésből? A tanárok elleni megtorlások, a politikai okokból történt kirúgások nem csak a tiltakozó tanárok számára teremtették válsághelyzetet. Hogyan küzdenek meg mindezzel a meghurcolt pedagógusok diákjai?

Egy hete kezdődött a kirúgott tanárok pere, még senki nem tudja, mikor és hogyan fog véget érni. Exkluzív interjúnk Törökné Pethő Erzsébettel.

Törökné Pethő Erzsébet: a kirúgásommal a diákjaimnak ártottak legtöbbet / alapos és korrekt a bírónő, ami a mi javunkat szolgálja

(kirúgott tanár, Vörösmarty Mihály Gimnázium)

Most kezdődött az Ön és kollégáinak munkaügyi pere, ma délelőtt volt az első tárgyalás. Hogy érzi most magát?

Amit a leginkább érzek, az a fáradtság. Négy és fél órás tárgyalásunk volt, amiben volt egy tíz perces szünet. Nekem ez nagyon kimerítő volt, mert én nem szoktam ennyit egy helyben ülni, és gyakorlatilag tényleg végig figyelnünk is kellett. Viszont annak ellenére, hogy én féltem valamennyire a tárgyalástól, mert azelőtt még bíróság közelében sem jártam, nekem ez pozitív élmény volt.

Milyen volt a hangulat a bíróság előtt és a tárgyalóteremben? Sokan eljöttek támogatni?

Jöttek támogatók, és köztük meglepően sokan voltak az idősek. Ami azért fontos, mert ez mutatja, hogy nem csak azok érzik át az ügy jelentőségét, akiket személyese – pedagógusként, vagy a gyerekeiken keresztül szülőként – érint a dolog. Egyre többen látják, hogy nem csak a tanárok és a diákok ügye, hogy mi van az oktatásban. Az idősek esetében arról is szó van, hogy mi lesz az ő unokáikkal. És esetleg arra is gondolnak, hogy már most is mennyire nehéz egy képzett szakembert – orvost, ápolót, de akár egy jó szerelőt is –  találni, és ez később még nehezebb lesz.

Mi az Ön személyes motivációja, mióta nem a közoktatásba tanít?

Én személy szerint – ugye már nem mint tanár, és már nem is mint szülő, mert nekem a legkisebb gyerekem is végzett – már arra gondolok, hogy majd ha unokáim lesznek, akkor ők tanulhassanak itthon, illetve a gyerekeimnek ne kelljen külföldre költöznie ahhoz, hogy a gyerekeik normális iskolába tudjanak járni, ahol van tanár. Ezért azt szeretném, hogy ha Magyarországon végre minőségi oktatás lenne.

Mit üzenne azoknak, akik kívülállóként találkoznak a tanárok ügyével?

Sajnos nagyon sokan csak addig jutnak el az egészben, hogy a tanárok már megint pénzt kérnek. És igaz, hogy az egyik probléma az, hogy keveset keresünk, de itt sem arról van szó, hogy én sajnáltatni akarom magam, vagy valakinek is részvéttel kellene lennie, mert én nem tudok annyi mindent megengedni magamnak, mint valaki más, hanem arról van szó, hogy emiatt nagyon sokan elhagyják a pályát, és nem jönnek újak. És azt kellene megértenie az embereknek, hogy ha így folytatódik, akkor egyszerűen nem lesznek iskolák, hanem tényleg csak gyerekmegőrzők lesznek, mert tényleg nem lesz ember, aki el tudná látni a szaktanári munkákat. Szóval ez a probléma a fizetéssel első sorban.

Az Ön férje szintén  tanár, hogyan tanári fizetésből tudnak megélni?

Én megmondom őszintén, én 218 ezret kerestem, a férjem 2000 forinttal többet, és ebből három gyereket neveltünk, tehát azért el lehet képzelni, hogy ennyiből mennyire lehet kijönni. Most, ha a kormány társadalompolitikai üzeneteit nézzük, azt halljuk, hogy “legyen minél több gyerek”. Na most ezek a gyerekek esznek is, meg ruházkodnak, meg tovább szeretnének tanulni. És régebben sem voltak jók az anyagi lehetőségeink, mert sosem volt jó a fizetés. De mondom, én nem magam miatt tiltakoztam, hanem azért, mert az alacsony fizetés következtében és más okokból kifolyólag nagyon sok kolléga megy el, a többiekre pedig egyre nagyobb teher hárul. Ha pedig valaki kétszer annyit kénytelen dolgozni ugyanazért a fizetésért, akkor ő is el fog menni, még ha amúgy nem is lennének anyagi gondjai, mert például a férje jól keres. És akkor ki marad a gyerekekkel?

Visszatérve az Ön és Kapin Lilla munkaügyi peréhez, milyen a hatóságok, a bíróság hozzáállása az ügyhöz?

Én nagyon korrektnek látom ezt az eljárást. A négy és fél óra alatt tényleg mindent szétszedtünk. A bírónő nagyon korrekt, nagyon alapos, mindenbe belekérdez. Mi mindketten fél órát beszéltünk, és részletesen be kellett számolnunk arról, hogy mit csináltunk abban az öt napban, amikor részt vettünk a polgári engedetlenségben. És úgy gondolom, hogy ha ennyire alapos az eljárás, a bírónő ennyire utánajár a dolgoknak, akkor az nekünk jó, mert így fény derül az igazságra.

Mi lesz most a diákjaival? Ők mit szólnak ehhez a helyzethez?

Az én gyerekeimet már szerencsére át tudta venni egy új tanár. Pont akkor ment nyugdíjba az egyik kolléga ,amikor engem eltávolítottak, így december 1-től két angoltanárral maradt kevesebb az iskolában. Később pedig még egy kolléga lemondott, mert ő is részt vett a polgári engedetlenségben, és úgy gondolta, hogy így nem tud tanítani tovább. Nagyon sok angolóra maradt el, de végül találtak egy angoltanárt. Én mindent átadtam, megmutattam neki, és úgy látom, hogy jó kezekbe kerültek a gyerekek. És szerencsére egy hónapja én is már máshol dolgozom, egy alapítványi gimnáziumban. Ők is nagyon támogatnak, szurkolnak nekem most. Akik engem eltávolítottak, azok sokkal többet ártottak az iskolának, és leginkább pedig a diákjaimnak.

Így vált Éva, egy gyógytestnevelő tanár, a szentesi tiltakozások egyik vezető arcává. 

Folyamatosan emelné a tettek súlyát, miközben előfordul, hogy raktárakban vagy folyosókon kell fejlesztő foglalkozásokat tartania azoknak a diákoknak, akiknek különböző nehézségekkel kell megküzdeniük nap, mint nap. 

Olvasd el Éva, az ellenállás egyik arcának történetét! Inspirálódjunk és tanuljunk példájából!

2022 végén interjú sorozatot készítettünk nyolc, az oktatási mozgalomban résztvevő szereplővel, hogy bemutassuk az ellenállás arcait. Beszéltünk szülőkkel, diákokkal, tanárokkal, illetve az ősszel, polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokkal. 

Ezeknek az interjúknak nagy részét Facebook oldalunkon tettük közzé, Varga Éva története azonban itt olvasható először.

Varga Éva: Most kell cselekednünk, nem akkor, amikor majd ott tart az oktatás is, mint az egészségügy

(gyógytestnevelő tanár, Szentes)

Hány éve tanít? Milyen szakos? Van családja, gyermekei?

Én ’96 óta vagyok pedagógus. Éveken át óvónőként dolgoztam, de éreztem, hogy gyógytestnevelés, fejlesztés az, amit igazán szeretnék, ezért először elvégeztem a testnevelő tanári képzést, majd a gyógytestnevelőit is. Öt éve dolgozom dolgozom a szakszolgálatnál gyógytestnevelőként. Két gyermekem van, a kisebbik nyolcadikos, a nagyobbik pedig tizenegyedikes. A tanításon kívül a sport, a családi és baráti programok teszik teljessé az életemet. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy pedagógusnak legyen magánélete is – amit egyre nehezebb kiszorítani magunknak –, hiszen abból tudunk töltődni, megújulni. A szakszolgálattal mindenféle iskolába megyek, így a munkám és gyermekeim által gyakorlatilag óvodától a középiskoláig a közoktatás minden területére van rálátásom. És amit látok, azt egyszerűen már nem bírtam, szóval az van, hogy jó pár éve feszít ez a dolog. Mostanra jutottam el addig, hogy annyira torkig vagyok, hogy nem tudok tétlen maradni. A szikrát a saját gyermekeim jelen iskolai szomorú helyzete és bizonytalan jövőképe adta meg.

Mikortól, milyen formában vesz részt az oktatásüggyel kapcsolatos tiltakozásokban?

Januárban, amikor jött a sztrájk ötlete, akkor én egyértelműnek tekintettem, hogy részt veszek benne. Akkor nálunk még mások nem mertek részt venni benne, így egyedül maradtam. De úgy éreztem, hogy engem nem érdekel, én akkor is beleállok, így januárban egyedül sztrájkoltam. Utánajártam, megkérdeztem olyan embereket, akik jártasak ebben, és az ő segítségükkel, de nagyrészt önállóan beletanultam a sztrájk lebonyolításába. A kollégáim ezt látva felbátorodtak, így márciusban már tízen sztrájkoltunk, októberben meg már húszan, novemberben pedig tizenkilencen vettünk részt polgári engedetlenségben. Városi szinten pedig volt egy flashmob a felkiáltójellel, illetve az élőlánc, illetve bemutattuk a városi intézmények korfáját. Belecsöppentem ebbe a szerepbe, hogy én vagyok ennek a vezetője, de szükség van erre, még ha én nem is vágytam ilyen szerepre. És megmondtam a többieknek, hogy alá kell dolgoznunk azoknak, akik bátrak, akik az első sorokban vesznek részt a tiltakozásokban, ezért nekünk is mindig szintet kell lépni. A létszámnak is növekednie kell és a tettek súlyának is. Most kell cselekednünk, nem akkor, amikor majd ott tart az oktatás is, mint az egészségügy. Szentesen is a szülészet jövőre nem fog tudni működni, mert nincs orvos. Hiába újították föl a szülőszobákat, amikor nincs orvos. Most már kapálózhatnak, az oktatást talán még meg lehet menteni.

Mi a legfőbb problémája a kormány oktatáspolitikájával, ha csak egyet kellene kiemelnie?

Az, hogy korszerűtlen, abszolút semmilyen szempontból nem felel meg a mai világ elvárásainak. Illetve az, hogy csak látszatmegoldások vannak, a problémákat csak elfedik, vagy csak papíron oldják meg. Kijelentik, hogy valami így van, miközben nincsen. Elmondjuk, hogy van fejlesztés, de azt nem mondjuk el, hogy nem jut minden gyereknek, és egyetlen gyereknek sem jut heti három gyógytestnevelés, pedig törvényileg elő van írva. A mi (szakszolgálat) helyzetünk nagyon speciális. Utazó szakemberként az intézményekben különböző körülmények között kell megvalósítani a fejlesztést. Kell, mert nem valós, ha úgy fogalmazok, hogy tudjuk megvalósítani. Mert ez is egy elfedés. Megtesszük amit lehet, hiszen nincs más lehetőségünk, de nem érjük el vele ugyanazt az eredményt, mintha a megfelelő feltételek lennének biztosítva. Az esetek többségében raktárakban, orvosi szobákban, folyosókon, pincében, aulában  látjuk el feladatainkat. A gyermekek különböző nehézségekkel küzdenek, de vegyes problémákkal, elváltozásokkal vesznek részt a tevékenységekben a pedagógushiány miatt. Méltánytalan, hogy azok a tanulók, akik leginkább rászorulnak a nyugodt légkörre, nem kapják meg az alapvető feltételeket sem. Ez nem az adott intézmény hibája, hiszen jól látjuk a többségi oktatásban részesülők ellehetetlenített körülményeit is. És itt is mennek el sorra a tanárok, gyógytestnevelők a pályáról, mert ennyiből nem tudnak megélni meg családot alapítani. És nem csak a fizetésekre, de a méltó körülmények megteremtésére sincs pénz. Az, hogy a gyerekeken spórolnak, az szerintem mindennek a teteje.

A kormányoldalról sokan azt hangoztatják, hogy a pedagógusok tiltakozása a politikáról szól. Önnek erről mi a véleménye?

Semmilyen politikai szervezet nem áll mögöttünk, ez nem is kérdés. De hála az Égnek, és az eddigi munkám és a magánéletem során kialakított kapcsolatrendszeremnek, mindig akad egy támogató szervezet, intézmény, kollégák, magánszemélyek , akik az adott eseményen segítik a szervezést, megvalósítást. A szülőkkel kialakított jó kapcsolat most is sokat segít a célok elérésében. Ezek a célok most nemcsak saját gyermekeiket érintik, hanem a teljes felnövekvő generációt. Minden alkalommal kiemeljük, hogy amit teszünk, az egymásért történik. A szülő-gyermek-pedagógus megbonthatatlan egysége érdekében.

Mit gondol, a kormány által indított megtorló akció, az elbocsátások hogyan fognak hatni a polgári engedetlenségben résztvevőkre és a velük szolidarítókra?

Szerintem ez is egy kétélű fegyver, mert amikor az első alkalom volt, akkor száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez olaj lesz a tűzre, és így is lett. Viszont a második körnél már azt láttam, hogy egyesek megtorpannak, itt legalábbis az én környezetemben. Én azt mondtam a többieknek az első polgári engedetlenségi akció előtt, hogy tegyük meg ezt a lépést, azonnal úgysem tudnak kirúgni, mert előtte figyelmeztető levelet kell, hogy küldjenek. Viszont a második polgári engedetlenségbe öten maradtunk, akik beleálltak volna. Mi összeültünk így öten, és azt mondtuk, hogy oké, mi vállaltuk, hogy ha úgy van, akkor kirúgnak bennünket. Engem, mint főkolompost garantáltan. Mi tudjuk, hogy tudnánk mást is csinálni az életben, én pedig ha nem lesz változás, akkor úgyis pályaelhagyó leszek. Viszont az ellenállást lehet, hogy meg tudnák törni. Rólam már az első után elkezdték híresztelni, hogy kirúgtak. Egy barátnőm ezzel hívott fel kétségbeesve. Én annyit kértem tőle, hogy mondja meg annak, akitől hallotta, hogy nem rúgtak ki, és ez a hazugság csak még elszántabbá tett. Nem tudom, hogy visszajutott-e ahhoz, aki elkezdte terjeszteni ezt rólam.

Mi lenne az a minimum, ami elvárható lenne a kormány részéről? Hisz abban, hogy ha a tanárok, diákok, szülők erőt mutatnak, akkor lépni fog a kormány?

A minimum az lenne, hogy a saját szemükkel győződjenek meg a valós körülményekről. Ott, ahol a tiltakozások voltak, mert ott el merik mondani, meg merik mutatni a valós körülményeket a kollégák. Akarják látni a problémát? A gyakran baleset- vagy egyenesen életveszélyes problémát? Jöjjenek oda és nézzék meg! Mondják azt a helyszínen, hogy biztosították az alapvető feltételeket. Ne magukhoz rendeljék a pedagógusokat, hanem pillantsanak bele a mindennapjaikba. És igen. Hiszek az erőben. Igazából már csak az erőben hiszek. És igen! Együtt nagyon erősek vagyunk!

2022. végén interjú sorozatot készítettünk nyolc, az oktatási mozgalomban résztvevő szereplővel, hogy bemutassuk az ellenállás arcait. Beszéltünk szülőkkel, diákokkal, tanárokkal, illetve az ősszel, polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokkal. 

Ezeknek az interjúknak nagy részét Facebook oldalunkon tettük közzé, Déri-Urbán Mária történetét azonban itt publikáljuk először.

Déri-Urbán Mária: jobbos és balos együtt van ebben az ügyben

(szülő, Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola)

Hány gyereke van? Hányadikosok?

Három gyermek édesanyja vagyok. A két kisebbik gyerekem még óvodás, de a legnagyobb gyerekem már iskolás. Ő a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskolába jár. 

Mi a legfőbb problémája a kormány oktatáspolitikájával, ha csak egyet kellene kiemelni?

Igazából nem tudnék egyet kiemelni, mert egy összetett rendszerről van szó. A legfontosabbak szerintem azok, amiket a pedagógusok is mondani szoktak. Nem jó a tananyag felépítése, emiatt túlterheltek a pedagógusok és a gyerekek is, nagy létszámúak az osztályok, így nem jut minden gyerekre elég figyelem, nincs szabad tankönyvválasztás, ezért korlátozottak a tanárok lehetőségei. Egy nagyon fontos pont a pedagógusok bére is, ami messze alacsonyabb a megérdemeltnél. De nem csak ez a baj: a pedagógusok el vannak keseredve, nem érzik a megértést, nem érzik az odafigyelést, nem érzik, hogy szakmai szempontból meghallgatná őket valaki. Nem egy olyat hallottam, hogy a Pintér Sándor féle “egyeztetés” után egy pedagógus felmondott, mert nagy reményekkel ment oda, azt gondolta, hogy tényleg meg fogják őket kérdezni, aztán csalódnia kellett. De még olyan problémák is vannak, hogy a szülők viszik a fénymásolópapírt, a krétát…

Mikortól, milyen formában vesz részt az oktatásüggyel kapcsolatos tiltakozásokban?

Körülbelül egy hónapja csöppentem bele, pedig korábban sosem vettem részt tüntetéseken. Addig is figyeltem a híreket, aztán eljött a pillanat, amikor azt éreztem, hogy most már valamit szeretnék én is tenni. Az tetszett ebben a kezdeményezésben, hogy a pedagógusok tényleg politikamentesen, szakmai alapon képzelték el ezt az egészet. Nagyon szimpatikus, hogy ez nem egy támadó, hőbörgő tömeg. A szülők szülőként állnak ott, egymás mellett állnak ott, próbálnak megoldást találni, támogatják a gyerekeik tanárait, egy emberként állnak a pedagógusok mellé. Itt a Külső-Pesti Tankerületben azt látom, hogy a szülők próbálják teljesen politikamentesen kezelni ezt a helyzetet. Balos és jobbos szavazó áll egymás mellett ebben az ügyben.

A kormányoldalról sokan azt hangoztatják, hogy a pedagógusok tiltakozása a politikáról szól. Önnek erről mi a véleménye?

Nem gondolom, hogy ez így lenne. És ezt nem csak a hírekből olvasom, hanem tapasztalatból. Az egyik neves gimnáziumban tanít a férjem unokatestvére, és róla konkrétan tudom, hogy milyen szavazó. És ő nem szeretné, ha ezt a kettőt összekapcsolnák, mert ő pedagógusként vesz ebben részt, és ő igenis szeretné, ha a pedagógusok összefognának és így próbálnának meg tárgyalni a kormánnyal, illetve az oktatásért felelős szakemberekkel. Mert én azt gondolom, hogy nem biztos, hogy a legfelső vezetőnek minden területhez értenie kell, de kell egy olyan sziklaszilárd szakmai csapat, akiben a vezető vakon megbízik, és akik értenek ahhoz, amit csinálnak. Szóval én abban hiszek, hogy szakmai alapon kellene egyeztetni a pedagógusokkal..

Mi lenne az a minimum, ami elvárható lenne a kormány részéről?

Karácsony előtt már biztosan nem fog történni semmi, de a kormány helyében én legkésőbb januárban konzultálnék a pedagógusokkal. A nagy, budapesti gimikben én sok olyan tapasztalt pedagógust láttam, akiktől bőven lehetne tanácsot kérni, hogy miben kellene nagyobb szabadságot adni a tanároknak, milyen tankönyveket lehetne használni, melyik lenne hatékonyabb oktatási módszer, hogy miért szerepelünk úgy a kompetencia felméréseken, ahogy. A kormány részéről pedig egy olyan szakmai csapatot kellene összeállítani, akik közül mindenki felmutatott már eredményeket az oktatás területén. A pedagógusok is ezt képzelik el, én azt látom: egyeztessünk, aztán ti vigyétek a politikai részét, mi pedig visszük a pedagógiai részét.

És mik lehetnének a konkrét lépések?

Hosszú távon, ha visszanézünk, a magyar oktatás sosem volt rossz. És ezt még az egyetemeken tudjuk valamennyire kimutatni. Ezért vonzóvá kéne tenni a pedagógusi pályát, hogy aki ezt tanulta, az ebben is dolgozzon. Mert ha megfizetik rendesen, akkor nem fog elmenni tanári diplomával titkárnőnek a multiba, mert a tanításra tette fel az életét.

Hisz abban, hogy ha a tanárok, diákok, szülők erőt mutatnak, akkor lépni fog a kormány?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Én nagyon bizakodó vagyok. Mindannyiunk érdeke, és ugyanúgy a kormánypárti meg a nem kormánypárti szülőké is, szóval pártpolitikától függetlenül, hogy a gyerekeink egy olyan Magyarországon tanulhassanak, egy olyan, jól működő oktatási rendszerben, amire tényleg büszkék lehetünk világszerte. Én nagyon bízom benne, hogy ennek a fontosságát felismerik, és én azt látom megoldásnak, hogy egyeztetni, egyeztetni, egyeztetni úgy, hogy ez végül mindenkinek megfelelő, elérhető célt hozzon.