2023 egy nehéz év volt. Először hallottunk a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének megváltoztatásáról, zajlott a kirúgott tanárok pere, bevezették a státusztörvényt.

Mégis, nagyon sokat lehetett tanulni ebből az évből – felismertük, hogy a tüntetések már kevesebbeket mozgatnak meg, és hogy szükség van egy olyan stratégiára, ami képes erőt és reményt adni a folytatáshoz. Ezért indítottuk el a Tanítanék országos hálózatát, ami a helyi közösségek megszervezésével segíti a változást, illetve ezért szerveztünk fórumokat az oktatás különböző szereplőinek, és működtünk együtt más szervezetekkel is

Mit csinált a Tanítanék idén? 

A Tudásmenetet egy méltó záróeseménnyel koronáztuk meg a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, elindítottuk az évet, és megünnepeltük a tudásmeneten résztvevőket, akik több mint 280 ezer lépést tettek meg az oktatásért.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Január 31-én, az első figyelmeztető sztrájk évfordulójára egy évértékelő gálát szerveztünk, hogy megköszönjük a tiltakozásban résztvevő pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak és támogatóknak a folyamatos erőfeszítéseiket. A gálán az ország kulturális, tudományos és az üzleti élet fontos szereplői is felléptek. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Támogattuk a kezdeményezést, hogy ne vállaljanak a pedagógusok vizsgaelnöki vagy szaktanári pozíciót az emelt szintű érettségin, és vizsgaelnöki feladatot a közép szintűn. Több, mint 200 pedagógus csatlakozott a felhíváshoz, Csongrád-Csanád megyében pedig a kormányhivatal jelentősen meg is emelte a vizsgáztatók díját ennek köszönhetően. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A tanároknak még egy évvel a kirúgásuk után is bizonygatniuk kell, hogy politikai okokból távolították el őket munkahelyükről. Hogy támogassuk őket, a tárgyalásaik elejére szolidaritási gyűléseket szerveztünk. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Az új teljesítményértékelési rendszer ellen egy Pintér Sándornak címzett levélírókampánnyal tiltakoztunk, amelynek kereteink belül több mint 2000 e-mailt küldtünk neki. A státusztörvény bevezetése ellen a noÁr Mozgalommal indítottunk petíciót, amit több mint 80 ezren írtak alá. A státusztörvény megszavazásánál a Parlamenten kívülről zavartuk meg a szavazás menetét, a bevezetése után pedig fórumot szerveztünk a pedagógusoknak a státuszváltásról. Ezen több százan vettek részt. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A kirúgott tanároknak összesen 3 millió forintot küldtünk az elbocsátásuk után. A fogyatékossággal élőket segítő Szimbiózis Alapítvány szállító szolgálatát 200.000 ft-tal támogattuk, a miskolci Ámbédkar Iskola fennmaradása érdekében pedig 2 millió forintot gyűjtöttünk. Az ózdi szegregátum és környékének lakóit felzárkóztató Van Helyed Alapítvány működése is veszélybe került idén, számukra 1,3 millió forintot tudtunk küldeni egy célzott adománygyűjtés nyomán. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

521-en ajánlották fel adó 1%-ukat, azaz majdnem 6 millió forinttal járultak hozzá ahhoz, hogy továbbra is kiszámíthatóan tudjunk küzdeni egy demokratikus, esélyegyenlőségre épülő oktatási rendszerért.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Kampányt indítottunk a Pedagógusok Szakszervezetével, hogy fizessék ki a tanárok túlóráit.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Május elején kirúgtak egy kiskőrösi kollégiumból egy diákot, amiért mémet csinált az Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium igazgatójának egy kínos pillanatából . A képet kiplakátoltuk Kecskemét területén, hogy felhívjuk a figyelmet a hatalmi visszaélésre – a plakátokat leszedette az igazgató.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Június elsején 16 városban szerveztünk tüntetést a státusztörvény ellen a noÁr Mozgalommal. A budapesti esemény után felmatricáztuk a Belügyminisztérium épületét.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Elindult a Szabad Vonalzó, amely egy kifejezetten az oktatás ügyével, az oktatási mozgalommal foglalkozó média platform. Amikor a hatalom minden energiájával azért dolgozik, hogy eltörpítse a munkánkat, és azt, hogy hányan állunk ki egy igazságos oktatási rendszerért, szükségünk van egy saját felületre, ahol megmutathatjuk mi a valóság. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A hálózat tagjainak képzéseket, fórumokat, programokat és lehetőségeket biztosítunk, hogy hatékonyan, szükséges esetben gyors reakcióval tudjanak kiállni magukért, az értékeikért és a közösségükért. Többek között természettudományos tárgyakat oktató tanároknak vetítettük le az Oppenheimer c. filmet, a Finn Minta csapatával közösen eseményeket szerveztünk, hogy tanuljunk a finn oktatás példájából, szupervízorokkal együttműködve ingyenes szolgáltatást ajánlunk fel a pedagógusoknak.  

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A Polgár Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozva, fórumokkal, megmozdulásokkal szólaltunk fel a gyerekérett iskolákért. Fórumokat, és akciókat szerveztünk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a roma diákok egyre többször kapnak Speciális Nevelési Igényű bélyeget a további megkülönböztetésért – ezzel pedig még nehezebb helyzetbe kerülnek. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Október 23-án vonulást szerveztünk, hogy emlékezzünk 1956, és az oktatási mozgalom áldozataira. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Egy könyvben adtuk át azt az 1432 üzenetet a Belügyminisztériumnak, amiket a követőink írtak a státusztörvényt követő tanárhiányról, a mindennapok tapasztalatairól. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A Tanítanék kapta az Európai Polgár Díjat, Pro Urbe Budapest díjat, a Magyar Civil Becsületrendet, illetve Törley Kata nyerte civil kategóriában a SzuperWMN-t, és a Bibó István Demokrácia díjat is.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Ha szeretnéd, hogy még több, a fentiekhez hasonló akciót tudjunk megvalósítani, akkor támogasd a Tanítanék működését adománnyal!